Szerelem a levegőben 28. fejezet

28. fejezet

/Patrik/

Meglepetten vettem észre hogy Lilla felpattan majd kiindul a szobából. Egyszer csak megtorpant, s visszanézett rám, én meg vártam hogy mit fog mondani. Ehelyett csak megindult felém, elvette a gitárját, majd maga után lehúzott a földszintre.

Amikor leértünk a lépcsőn, beszélgetés foszlányai ütötték meg a fülemet, s elcsodálkoztam hogy vajon mikor érhetet haza az anyuja, mert én bizony nem hallottam. Lilla elindult a hangok irányába, én meg utána eredtem, mert kíváncsi voltam hogy miért húzott le engem is.

Ahogy beléptünk a helységbe, rögtön szembe tűnt egy kis göndör hajú kislány aki épp a macskával játszadozott.

Mikor meghallotta hogy beléptünk, felnézett s boldog visítással Lillához rohant hogy megölelje, majd a lábait  átölelve nézett rám félszegen, mire csak bátorítóan rámosolyogtam.

- Jaj Lilla, hát itt vagy!- fordult meg egy idősebb nő, gondolom az anyukájuk, majd megakadt a tekintete rajtam és kérdőn fordult a lánya felé.

- Anya, ő itt Temesi Patrik, osztálytársam. Patrik, ő itt az anyukám, Kocsisné Tímea- mutatott be minket egymásnak.

- Csókolom- köszöntem illendően.

- Szervusz, és mond csak mi járatban erre fele?- nézett rám kedves mosollyal.

- Hát ha azt mondom hogy csak erre jártam és gondoltam beugrok...?- néztem rá, mire anyukája felkapta a fejét és kacagott egy jót.- Gondoltam...- sziszegtem a fogaim között, majd megéreztem hogy rezeg a zsebemben a telefonom.

Miután elolvastam Bianka üzenetét elköszöntem tőlük, és haza indultam. Lilla anyukája kikísért az ajtóig, de mielőtt kiengedett volna megfogta a karom és vissza húzott egy kicsit.

- Remélem, tudod hogy ez most nagy segítség volt tőled- nézett mélyen a szemembe mire csak zavartan bólintottam egyet.- Megkérhetlek téged, hogy ha tudsz minden nap gyere át? Így legalább elfeledkezne egy időre a szomorúságáról. És ezt üzenem Dorkának is, megköszönném ha átadnád neki.- mosolygott rám szomorúan mire én természetesen megígértem és végre hazaindultam.

Lassú kocogásban tettem meg az utat, mert tudtam hogy ha anyáék előttem érnek haza hatalmas hűhót fognak csapni körülöttem hogy miért mentem el mikor én "beteg" vagyok.  De szerencsém volt, csak a nővéremet találtam otthon.

Miközben segítettem neki megteríteni a vacsorához, kifaggatott hogy mi volt. Amikor elmeséltem hogy mit mondott az anyukája rám nézett és a lelkemre kötötte hogy át kell mennem minden nap. Vigyorogva megígértem, majd leültünk a nappaliban tévézni egy kicsit.

Épp valami kvíz műsoron röhögtünk (a versenyző nagyon béna volt) amikor anyáék megérkeztek, majd egy kis idő múlva leültünk az asztalhoz vacsorázni.

- Na és Patrik, itt volt ma is az a kislány aki tegnap csak úgy elrohant tőlünk?- kérdezte anya, miközben az éttermi kajában turkáltam.

- Hát... nem... De telefonált, hogy ömm.. nem érzi jól magát, ezért ma már suliba sem ment- hazudtam egy kicsit, mert csak az indok nem volt igaz amiért nem ment iskolába.

- Óh.... remélem akkor el tudtad kérni valakitől a tanulni valót- nézett rám bizakodóan, mire csak bólogattam.

Mikor befejeztük a kajálást felmentem a szobámba.

Épp Dorinának írtam Facebookon Lilla anyukájának az üzenetével, mikor csörögni kezdett a telefonom.

Amikor felvettem majdnem eldobtam ijedtemben, mert egy hatalmas üvöltéstől csengett továbbra is a fejem, mikor végre Dénes beleszólt.

Vagyis pontosabban elkezdett ordítva beszélni, én meg próbáltam megérteni hogy mit magyaráz. Aztán végre vége lett az üvöltő számnak. Vagyis végre Dénes is abba hagyta az üvöltözést, és normálisan tudtunk beszélni.

- Na, mi volt Lillánál?- kérdezte én meg elmondtam a nem túl izgalmas történetet. Vagyis csak az ő számára nem volt az, engem viszont melegséggel töltött el, amikor visszagondoltam az ölelésére, és a csodálattal teli szemére miközben gitároztam.

- Aztán mikor mentem volna haza, megállított az anyja hogy megkérjen menjek át amikor csak tudok hozzájuk, meg hogy mondjam ezt meg Dorinának is.

- Akkor holnap nála leszel egész nap?- hallottam meg Dénes kaján hangját a telefonban.

- Nem...- vigyorodtam el gúnyosan.- Csak délután, ugyanis most írtam Dorkának hogy menjen át délelőtt.

- Na ne már!- háborodott fel, ahogy vártam.- És én mit csináljak?

- Ugyan már, nem halsz bele! Délután megint a tied lehet. Addig meg nem tom' hogy mit csináljunk- töprengtem én is.

- Tudod mit? Menjünk el a konditerembe eléggé rég voltunk...

- Nem tudom- fintorogtam-  tudod Gréta mindig ott lebzsel és semmi kedvem nincs a nyavalygásait hallgatni...

- Cöh már! Összeszedem majd a többieket és akkor holnap tízkor az edzőteremnél! Cső!

- De...- kezdtem volna el, de addigra lerakta a telefont, én meg bosszankodva dobtam arrébb, és reméltem hogy lesz annyi esze Dénesnek hogy tényleg csak a haveroknak mondja el.