Szerelem a levegőben 44. fejezet

44. fejezet

/Patrik/

Amint Lilla kiment a szobámból előkaptam a telefonomat és tárcsáztam Dénest.

- Csá haver!- szólt bele a telefonba, miután elhalkult a hátérben a zene.- Na mizu van?

- Öhm... Mond mi ez a zene?- érdeklődtem, mire felröhögött.

-Passz Dorka nyomta be. De nekem tetszik...

- Aha, jó mindegy. Na szóval, láttad azt amit Tamás kirakott?

- Mit? Ja a bulit? Aha mért?

- Elmész?

- Ja, benézünk majd Dorkával. Te jössz majd?

- Aha, de nem egyedül!- titokzatoskodtam.

- Na.. Kivel már? Csak nem Grétával?- cukkolt rögtön mire felröhögtem.

- Nem. Lillával.- válaszoltam, mire Dénes először ledöbbent majd két oktávval magasabb hanggal megkérdezte hogy " mi van??"- Ja.. El nem képzeled mi történt- magyaráztam, aztán elmondtam neki mindent.

- Az jó... Akkor most jártok...- gondolkozott el.

- Ja.- bólogattam vigyorogva.-

- Szóval örülés van?

- Aha. Örülhetsz te is, megengedem- mondtam gunyorosan mire felröhögött.

Épp arról magyarázott hogy Dorkának mennyire tetszett a könyv amit vett neki, amikor meghallottam hogy csapódik a fürdő ajtaja.

- Uh basszus, én leteszem mert jön Lilla!- szakítottam félbe, majd egy gyors "Cső" után leraktam, épp időben, ugyanis amikor az ágyra dobtam a telómat és felálltam benyitott Lilla, én meg rámosolyogtam mire elpirult egy kissé.

- Minek volt nálad a mobilod?- méregetett gyanúsan.

- Öh.. Izé, megnéztem rajta a Facebookomat.

- És miért ne a gépeden nézted? Az is be van kapcsolva...

- Őőő - Oké, megfogott ezzel a kérdéssel, szóval gyorsan témát váltottam.- Láttad amit Tamás rakott ki?

- A bulisat? Aha miért?- kérdezte, én meg felsóhajtottam hogy annyira nem érdekli a telefonos dolgom.

- Hát mert gondoltam.. ha van kedved mehetnénk együtt...- próbálkoztam, mire elkerekedett szemekkel nézett rám.

- Hogy.. Én... Veled?... Pénteken?- dadogott zavartan ami nagyon aranyosan állt neki.- Öhm, igen persze- sütötte le a szemeit még vörösebb fejjel, én meg majd kicsattantam az örömtől.- De nekem mennem kell lassan. Mert anyának csak annyit mondtam hogy majd jövök. És öhm... Már lassan két órája itt vagyok... Jaj.. Na mindegy. Szóval, azt hiszem én lépek.

- Okés!- mondtam, majd felkaptam az ajtó mellet heverő dzsekimet.- Hazakísérlek jó?- néztem a szemébe, mire bólintott.

Miután elindultunk, megfogtam a kezét, mire egy kis habozás után rákulcsolta az ujjait,é n meg halványan elmosolyodtam.

Nem tudom hogy benne mi játszódhatott le, már ha egyáltalán volt nála ilyesmi, és hogy más kívülállónak csak egy szokásos "szerelmes tiniknek" tűntünk nekem ez sokkal több volt. Még sosem éreztem ilyet, szinte a föld felett lebegtem. Vagy mint ahogyan azokban a béna romantikus filmekben szokták mondani, megtaláltam a saját " rózsaszín világomat". És akár tetszett nekem akár sem, jól éreztem magamat benne, és azt reméltem hogy soha nem fog vége lenni, örökre ott élhetek, bár mondjuk ha ezt pl. Dénes mondta volna nekem, egyszerűen szemberöhögtem volna. Nem hittem volna el hogy létezik ilyen "állapot", erre tessék, egy csapásra velem is megtörtént.

- Patrik!- nézett rám Lilla kérdőn, mire felkaptam a fejemet és ránéztem.- Megjöttünk.

- Aha. És?- néztem rá furán, mire letekintett összekulcsolódott kezünkre, jelezve hogy mivel nem engedtem el, nem tud bemenni.

Amit én nem is akartam megtenni, de kénytelen voltam.

- Kösz- mosolyodott el halványan, majd kinyitotta  a kapujukat, és visszafordult.- Hát akkor szi...!- kezdte volna, de nem jutott tovább, ugyanis egy csókkal belé fojtottam az utolsó pár betűt.