Szerelem a levegőben 53. fejezet

Sziasztok! :)

Csak annyit szeretnék, hogy bocsi a csúszásokért, de pénteken mindig nagyon fáradt vagyok, és nincs erőm megírni a fejezeteket :s Szóval több mint valószínű hogy szombatonként fogok új részt feltenni, nagyon sajnálom, de zsúfoltak a napjaim :)
Ja, meg hogy megvan a 20. feliratkozó ^^ 14.000-ik oldalmegjelenítés, én meg nagyon boldog vagyok ^^

U.i.: Remélem tetszeni fog ez a rész :D

53. fejezet

/Lilla/

Kérdőn néztem az ajtó felé, majd hitetlenül elmosolyodtam.

- Na, mi van ma? Csak nem a " Látogassuk meg a kórházban fekvő ismerősömet" nap?- nevettem fel mikor megláttam Ákost belépni.

- Bocs, hogy látni akartalak!- vigyorgott vissza.- Lilla,, ő az anyukám Szofi.- mutatta be a mellette álló fiatalos nőt.

- Szervusz! Örülök hogy megismerhettelek, tegezz csak, hívj Szofinak!- mosolygott rám kedvesen.

- Hát.. Jó!- mosolyogtam vissza, majd körbenéztem a teremben. Hát igen, mindegyik lány szeme Ákosra ragadt. Megköszörültem a torkom és megszólaltam.- Szóval! Szofi, Ákos! Ők itt Bogi, Fanni és Lili, - mutattam végig a három fiatalabbik lányon.- Ő pedig Eszter!- mosolyogtam rá a kissé bebambult lányra, mire összerezzent és elpirult.

- Szia!- köszönt vissza zavartan és megigazította a szemüvegét.

- lányok! Ő itt Kertész Ákos meg az anyukája, Szofi!- mutattam rájuk továbbra is mosolyogva.

- Sziasztok!- köszöntek vissza, majd leültek az ágy mellé.

- Na és mi újság van itt?- kérdezte vigyorogva Ákos.

- Nem sok minden.- vontam meg a vállamat.- Leginkább unatkozunk, meg beszélgetünk. a, meg dugi-csokit eszünk!. vigyorodtam el, mire a négy lány egyszerre felkacagott.

- És ez miért ilyen vicces?- kérdezte meglepődve Ákos, én meg kuncogva válaszoltam neki.

- Azért, mert ugye nem tudunk felállni, vagy csak nehézkesen. És mit talál ki a tehetetlen ember? Odadobáljuk egymásnak azt, amit az illető megkívánt. Ha valaki meg bénán céloz, és leesik az ágy elé vagy a környékére, mindig szenvedünk egy csomót azon, hogy hogy szedjük fel. De van egy aranyos ápolónő, húsz éves és ő jön be mindig elsőnek és egy szó nélkül összeszedi az elpergett csokikat, de nem szól értük!- kacagtunk tovább, és Ákos is elmosolyodott.

- Hát akkor.. Örülök, hogy jól érzed itt magadat! Jaj, el is felejtettem! Hoztam neked valamit!- nézett az anyujára, mire Szofi elkezdett turkálni a táskájában.- Ez a tiéd!- adott Ákos kezébe végül egy plüssmedvét, rózsaszín csokorra kötött szalaggal.- Most bocsássatok meg, ki kell mennem telefonálni!- állt fel mosolyogva Szofi és kivonult a szobából.

- Úristen, Teddy Bear! De aranyoos!- kaptam ki a kezéből a mackót. Puha volt, selymes és közepes méretű.- Te jó éég, ez nagyon édes! Köszönöm!- mosolyogtam rá.

- Na, és mit kapok érte?- kérdezte huncut mosollyal.

- Miért, mit szeretnél?- kérdeztem vissza felhúzott szemöldökkel.

- Nem is tudom... Talán egy puszi?

- Jó az még belefér!- adtam meg magamat, majd előredőltem hogy nyomjak egyet az arcára. Igen ám, én az arcára akartam, de ő úgy tűnt nem.

Ugyanis félrefordította a fejét, én meg a szájára nyomtam egy nagy puszit. 

Nagy zavaromban elakartam húzódni tőle, de gyengéden megfogta az államat és visszahúzott, én pedig nem ellenkeztem. Mielőtt összeért volna a szánk halványan elmosolyodott és úgy csókolt meg.

Sóhajtva lecsuktam a szemeimet és boldogan visszacsókoltam.

- Ákos mennünk kell!- jött vissza az anyukája, mi meg zavartan szétrebbentünk. Én égővörös fejjel visszadőltem az ágyra, Ákos pedig felpattant a székről.

- Mi...? Máris? Hát jó!- egyezett bele, majd elindult az ajtó felé.- Ja! Sziasztok!- fordult vissza mosolyogva majd választ sem várva kilépett az ajtón.

Mosolyogva néztem utána, majd sóhajtva szembenéztem a végzetemmel. Megfordultam és négy, tátott szájjal meredő meglepett arccal találtam magam szembe. Még egy jó két másodpercig meredtek rám, majd eszeveszetten felsikoltottak.

- Te jó ég! Nyugii!- röhögtem el magamat, de nem sikerült csitítanom őket, sikongatva kérdezősködtek tőlem.- Na sss, mert...- kezdtem volna el, de egyszer csak berobbant valaki az ajtón.

- Te jó ég mi történt itt?- hüledezett a főnővér. Én csak megráztam a fejemet, a többiek meg vigyorogva ömlesztették el új információval az ápolót.- Jó, nyugalom! Én ebből semmit nem értek!- rázta a fejét értetlenül, majd mivel ezek után sem csillapodtak le a bepörgött szobatársaim konkrétan kimenekült a szobából.- Azért kérlek legyetek egy kicsit halkabban, ha nem akarjátok azt hogy a doktor úr is bejöjjön!- nézett vissza egy pillanatra, majd bezárta maga mögött az ajtót.

Ez egy kicsit hatott, és immár normális hangnemben estek újra nekem.

- Ákost mióta ismered?

- És Patrikot?

- Az előző osztálytársaiddal akik anyukáddal jöttek miért voltál olyan távolságtartó?

- Most komolyan, MEGCSÓKOLT????

- Úristen, milyen volt?

- Az a Patrik is helyes volt, de ő! Aztaa!- áradoztak mindannyian,én meg nevetve próbáltam rávenni őket hogy ne ömlesztve, hanem egyenként kérdezgessenek. 

- Na jó! Ebből semmit nem értek, akkor csöndben maradtok ha mindent elmesélek az elejétől?- kérdeztem öt perc múlva, mire végre elhalkultak.- Szóval. Ugye meséltem hogy Angliából költöztünk vissza anyával meg a húgommal. A közeli iskolába iratkoztam be, de ezelőtt én nem oda jártam. A fekete hajú lány, Dorina, ő lett a legjobb barátnőm. Az egész csak annyi volt hogy az ofő mellé ültetett, ő körbevezetett a suliban, plusz mesélt a többiekről. Még az első napon kiderült hogy itt szoktak keringőzni farsangon, és a  tanár osztotta be a párokat. Nos, engem természetesen Patrikhoz osztottak be, de ez nem volt mindenki számára közömbös. Van egy lány, Gréta, akinek az életcélja összejönni vele- mondtam fintorogva, de mivel sürgetően néztek rám folytattam.- Ezt jegyezzétek meg, később még bejön majd a képbe. Lényeg az hogy Patrik ki nem állhatta a lányt. Közben Dorina összejött a legjobb haverjával, Dénessel, így még többször voltam az ő baráti köreiben, vagyis vele is sokkal több időt töltöttem el. Pár hét múlva megbetegedett, és megkért, hogy vigyem át a leckét míg otthon van. Természetesen beleegyeztem, hisz mi baj történhetett volna? De aznap volt egy kis meglepetés, mivel az utolsó óra után egy rózsacsokor volt a padunkon, nekem címezve. De név nem volt rajta, én meg nem igazán foglalkoztam vele. Csütörtökön mentem át, és minden jól ment, egészen a végéig. Olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy majdnem megcsókolt de akkor kaptam egy üzenetet anyától ami miatt haza kellet sietnem. Otthon megtudtam hogy meghalt a nagyapám és én összezuhantam. Egész nap csak sírtam, bedepiztem, a következő héten nem is mentem iskolába. Aztán valahol a legelején megjelent Patrik az ajtónkban azzal a dumával, hogy csiripelték a madarak a problémámat. Az a kismadár pedig ki más volt, mint Dorina. Nem igazán érdekelt akkor semmi, szóval beengedtem, és szinte egész nap ott volt nálunk. Ezek után Dorkával felváltva mindig meglátogattak, lassanként én is "visszatértem", újra normálisan ettem, kevesebbet sírtam. Visszamentem a suliba, és újra minden rendesen ment mint eddig. Aztán decemberben kihúztuk a neveket hogy ki kit fog megajándékozni Mikulás alkalmából. Én Grétát húztam, Patrik Timit, Dénes Patrikot, Dorka pedig az ofőt. Elhatároztuk hogy elmegyünk együtt ajándékot nézni a hétvégén. Szombaton valóban bementünk a plázába, és nagyon jól éreztük magunkat, rengeteget nevettünk. Hazafele Dorka meg Dénes levált tőlünk mivel ők másfele mentek, mi meg Patrikkal ketten sétáltunk tovább. Mikor a házunk elé értünk, bocsánatot kértem tőle, mivel a mekiben a hajára kentem a fagyit- meséltem, és egy kis mosoly akaratlanul is a számra kúszott.- Aztán azt mondta, hogy nem haragszik, és reméli én is megfogom neki bocsátani "ezt". Fogalmam sem volt hogy miről beszél, de mielőtt megkérdezhettem volna, megcsókolt. Nem tudtam rákérdezni hogy ez mi volt, mivel anya megzavart minket, Patrik pedig hazament. De nem sokáig várakoztam, pár nap múlva újra hazakísért  én meg rákérdeztem hogy most mit akar, mi van köztünk? Azt válaszolta, hogy ő még soha nem érzett így egy lány iránt, és reméli ez nem marad viszonzatlan. Majd otthagyott az utcán, egyedül, és hazament, én meg csak bámultam utána teljesen ledöbbenve.

- De bunkó! Már bocs!- szakított félbe Bogi, én meg csak nevetve megráztam a fejemet és tovább meséltem.

- Nem baj! Miután hazaértem megbeszéltem a dolgot Dorkával, és ő meg ráébresztett a valódi érzéseimre  és rájöttem, hogy én is vonzódom hozzá. Egy szó nélkül felkaptam a dzsekimet és konkrétan átrohantam Patrikhoz. Gondolom nem kell ragoznom hogy mi történt utána!- néztem rájuk, ők meg helyeslően bólogattak.- Aztán, kiderült hogy lesz egy buli az egyik osztálytársunknál, mi meg gondoltuk elmegyünk. Azt hittem hogy valami kis bulicska lesz, kólával, chips-sel meg minden egyébbel. Jó nagyot csalódtam! Dübörgő zene, mértéktelen piamennyiség, részeg gimnazisták is kerültek elő, sőt néhány egyetemista is volt a buliban. Mi Patrikkal megpróbáltunk kimaradni belőle, és kerestünk egy kevésbé zsúfolt sarkot. Már egy jó ideje nyomorogtunk a kis helyen amikor meglátott valakit, és odament, természetesen velem együtt. Kiderült hogy az a valaki Ákos volt, de ugye én akkor ismertem meg. Jól elbeszélgettünk hárman, amikor egyszer csak Gréta jelent meg mellettünk, de nem tűnt túl józannak. Folyton vihogott, alig bírta kinyögni hogy mit akar. Nagy nehezen megértettük hogy Patrikkal akar táncolni, és nem hagyta magát lerázni. Én is elkezdtem vidáman unszolni, hogy menjen, a lány úgyis kicsit kába. Miután eltűntek a táncparketten tovább beszélgettem Ákossal.  Aztán egyszer csak megláttam. Patrik meg Gréta állt a többi táncoló ember között, és csókolóztak. És tudjátok, bennem összetört valami, éreztem és nagyon fájt! Kirohantam a házból, nem törődtem semmivel. Hallottam, hogy valaki szalad utánam a nevemet kiabálva, de nem álltam meg.  Végül mikor mégis megtorpantam, Ákos ért utol. Egyedül ő jött utánam  Patrik sehol nem volt! Nagy nehezen letudtam csillapítani a zokogásomat, Ákos pedig türelmesen megvárta, majd hazakísért, felült velem a buszra. Merthogy Tamás háza, akinél a buli volt, messze volt tőlünk, buszozni kellett. Miután hazaértünk megpróbált belém még egy kis lelket önteni, majd megadtuk egymásnak a telefonszámunkat, és elköszöntünk egymástól. Még az ágyban forgolódtam kisírt szemekkel, álmatlanul amikor jött egy SMS.- mondtam, majd elszedtem a telefonomat, és átnyújtottam Eszternek hogy olvassa el a megnyitott üzenetet.

- Mi az? Mi volt benne?- kérdezték a többiek a nyakukat nyújtogatva, majd Eszti felolvasta

-"Remélem jól vagy! Vagy leszel... Emlékszel még a rózsacsokorra amit még az év elején kaptál? Remélem ha eszedbe fog jutni, akkor onnan én fogok beugrani neked. Jóéjt! Ákos" Istenem de aranyoos!- nézett fel, én meg mosolyogva megvontam a vállamat.

- Szóval igen, kiderült hogy tőle van a rózsa. Másnap még vártam egy darabig, hátha Patrik felhív, vagy valami módon felkeress, de csalódnom kellett. Így amikor megláttam hogy Ákos elhív moziba, nyugodt szívvel mondtam igent. Bár Dorina nem igazán örült neki, én elmentem, nem foglalkoztam semmivel és senkivel. Jól éreztem magam, sokat nevettem. Aztán egyszer megakart csókolni, de nem tudom miért, elkaptam a fejemet. Elszégyelltem magam, hisz én is akartam, de valami megállított. Talán túl friss volt még az előző napi, nem tudom megmondani nektek. Aztán vasárnap összevesztem Dorinával. Mindent elmondtam neki, a majdnem csókot is, ő meg beidegesedett, és olyan dolgokat vágott a fejemhez amiket nem érdemeltem meg szerintem. Hétfőn se rá, se Patrikra nem néztem, az órákat kivéve végig Ákosékkal voltam. A nap végén, épp vártam a suli előtt Ákost, amikor kiléptek az ajtón hárman, Dénessel együtt. Valamit beszéltek egymás között, de én nem nagyon figyeltem rájuk. Dénes elindult felém, majd elkezdett nekem arról beszélni hogy mi volt a bulin, mi történt meg hogy nekem ki KELL békülnöm Patrikkal, mert így meg úgy. Én bedühödtem, és elkezdtem veszekedni vele, hogy miért nem bírnak békén hagyni, most boldog vagyok, ha Patrik meg kiszeretett volna békíteni akkor felkeres, felhív vagy valami módon kapcsolatot létesít köztünk. De nem, nem tett semmit, én meg továbbléptem, és hogy jó lenne ha nem Dénest meg Dorkát uszítaná rám. Dühömben tök homályosan láttam, majd amikor Dénes meg akarta fogni a karomat, de én hamarabb elfordultam és átfutottam az úton. De mivel nem néztem szét, sikerült magam elüttetni egy autóval. Annyira emlékszem még hogy egy villanást látok, fékcsikorgás, majd az érzés ahogy a levegőbe repülök és a földet érésnél elvesztettem az eszméletemet. A következő kép pedig a kórházi szoba, anya ül mellettem.- fejeztem be, a lányok meg pislogás nélkül meredtek rám.

- Hű!- szólalt meg Lili.

- De... Akkor most... Te szereted Ákost?- kérdezte Eszter vontatottan.- Mert most nem azért, de én úgy vettem észre hogy Patrikkal sokkal jobban ismeritek egymást, Ákost pedig csak egy hete. Azt is úgy hogy abból a felét a kórházban töltötted. És oké, hogy ő ismer, de te mennyire ismered őt, kérdés az!- fürkészte az arcomat, én meg zavaromban lesütöttem a szememet.

Igaza volt. Nem tudtam hogy mit akarok Ákostól, vagy hogy szeretem-e egyáltalán.

- Mindegy... Nem tudom, de kérlek ne kezdjétek el hogy én Patrikot érdemlem meg! Ez így most jó nekem!- kértem meg őket, majd megnyugodtam a bólogatásukat látva- Köszönöm!- suttogtam, majd hirtelen összerezzentünk, mivel Fanni telefonja elkezdett csörögni. 

- Igen?- kapta fel a lány, mi meg próbáltunk nem hangosan nevetni azon hogy mennyire megijedtünk a mobiltól.