Szerelem a levegőben 54.fejezet

Hy everybody :D 

Csak annyit szeretnék, hogy ha valaki kíváncsi a 8.B órarendjére, az a SZEREPLŐK-ben megtalálja azt :D

Jó olvasást ;*

54. fejezet

/Patrik/

-Patrik!- kiáltott utánam egy hang, majd becsapódott a terem ajtó.

- Mi van?- fordultam hátra idegesen amikor megéreztem egy kezet a vállamon. Dorina gyorsan visszakapta és összekulcsolta a háta mögött a karjait.

- Nézd, megértem, hogy ideges vagy... öhm, Lilla miatt- csuklott el a hangja de fojtatta.- Hidd el egy kis idő kell neki, és tényleg észhez fog térni! De kérlek! Te ne változz meg!- vált könyörgőre a tekintete. Bosszúsan, és gondterhelten sóhajtottam fel, majd végignéztem az előttem álló lányon.

- Jaj, Dorka! Tudod... Én már egyre kevésbé hiszek ebben!- mondtam fanyar mosollyal.

- De...!- kezdte volna, viszont nem hagytam neki időt rá, ugyanis megfordultam, és kiléptem az udvarra a hóesésbe.

Néztem a szállingózó hópelyheket, éreztem a hideget az arcomon, a többi udvaron tartózkodó zsivaját, és dühösen jöttem rá, hogy még EZEK a dolgok is Őt juttatják eszembe. Idegesen megdörzsöltem az arcomat aztán a suliépület fala mellé sétáltam és onnan figyeltem tovább a nyüzsgő udvart. 

A csengetést követően lassan felbaktattam a  terembe és bevágtam magamat a padunkba. Unottan pakoltam ki a matek cuccomat, majd naagy szenvedések közepette vártam, hogy megjöjjön Mároki. Közben megérkeztek a többiek is. Mindenki beszélgetett valakivel, egyedül én ültem az ablak mellett csöndben.

Miközben Dénes leült mellém kibámultam az ablakon, és úgy hallgattam hogy mit magyaráz a hátra fele néző Dorkának.

- Hallod!- bökött meg, majd letépett egy darabot a kakaós csigájából.

- Mi az?- sóhajtottam fel, majd a csámcsogó fiúra néztem.

- Nem úgy volt, hogy ma jön az új osztálytárs?

- De...

- Akkor hol van?- szegezte rám a tekintetét, mire válaszképpen megszólalt a csengő és az ajtón belépett Károlyi, mellette egy sráccal.

Mindenki elhalkult, és érdeklődve figyelt a belépő kettősre.

- Gyerekek, ő itt Christopher Jorky- mutatta be az álldogáló srácot, majd megkérte, hogy mutatkozzon be. A fiú félszegen előlépett, a hátsó sornak, vagyis nekünk, elkerekedett a szeme, majd rögtön kirobbant belőlünk a röhögés.

- Gyerekeeek!- szólt ránk szemrehányóan, mi meg fuldokolva fetrengtünk a padokon, megpróbálva nem hangosan nevetni.

- Őőő. Chris vagyok... Szeretek deszkázni... Meg.. Ennyi- mondta zavartan, eléggé törve a nyelvünket.

- Szeretném, ha rendesek lennétek vele, és segítenétek neki beilleszkedni-magyarázta tanár úr, mi meg továbbra is röhögve elemeztük a fiút.

- De hallod, ez mi akar lenni?- csapdosott Dénes, én meg csak ráztam a fejemet, hogy nem tudom.

- Ez- fordult hátra Dorka mosolyogva- Ez megmondom nektek hogy a pávaság!

- A mi?- néztünk vissza mind az öten, mire elkezdte magyarázni.

- Tudjátok! Menő DJ-k zenéi, meg Justin Bieber, fullcap, színes csőgatya, olyan izé a feje tetején!- intett a Chris felé.- Amúgy meg pár hetedikes srác is így néz ki. Ez a SWAG közismert néven. Egyébként meg, Patrik megnyugodhatsz, úgy tűnik hogy Grétának kocsányon lógnak a szemei Chris felé!

- Jaa!- világosodtunk meg, én meg szemügyre vettem a szőke lányt.

Dorkának igaza volt, le se vette a szemét a srácról, még pislogni sem pislogott és vadul szorongatta a mellette ülő Timi kezét.

- Remélem hamar befogadjátok, te pedig Chris, kérlek, ülj le oda, az utolsó előtti sorba Csaba mellé!- mondta ofő, majd leült a tanári asztalhoz, mi meg kérdőn néztünk rá.

Egy jó öt perc telt el mire felkapta a fejét.

- mi az?- kérdezte csodálkozva, majd a fejéhez kapott.- Jaj, persze el is felejtettem mondani, hogy Mároki tanárnő nem lesz a héten- magyarázta meg az ittlétét, mi pedig üdvrivalgásba kezdtünk, majd mindenki elfoglalta magát.

Dénes előreült Dorkához, a lányok meg a többiek becsoportosultak újdonsült osztálytársunk köré, én meg elővettem a zenelejátszómat és óra végéig azt hallgattam.

Szünetben ki sem tettem a lábamat a teremből, inkább az ablakon kibámulva merengtem.

Egészen addig, amíg egy hangos ordítás, és az azt követő röhögés ki nem szakított belőle.

Kérdőn fordultam a hangok felé, és a fejemet fogva én is felnevettem.

A szituáció a következő volt: Dávid hátsó fele kifele meredt, míg válltól felfele bent volt a szekrényben.

- *** meg, valaki szedjen már ki innen! Beszorultam! És kezd klausztrofóbiám lenni!- ordítozta egyre hangosabban és egyre könyörgőbben, mire Tamás megszánta, és továbbra is röhögve, leguggolt majd megfogta a lábát és elkezdte kihúzni a szekrényből.

- Ááá, nee! Ez fááj! Te hülye a szekrényajtót húzd már el!- visította Dávid, mire a mögötte lévő fiú leült a földre, ugyanis már állni sem bírt a nevetéstől.

- Na, vigyázzatok!- toltam félre mindenkit mosolyogva, majd megfogtam a kis fogantyút és meghúztam teljes erőmből. - Basszus!- röhögtem fel, majd a hajamba túrtam.

- Mi az?- hallatszott erősen aggódó hangja Dávidnak.

- Beragadt!- tártam szét a karomat tehetetlenül, a körülöttem állók, akik kiegészültek a szomszéd termekből érkezettekkel, pedig még jobban elkezdtek röhögni.

- Ne csináld máár!- riadt meg Dávid, és elkezdte rázni magát, hátha sikerül megmozdítani az ajtót.

- Nyugi, mindjárt segítek!- nyugtatgattam, majd odaintettem magam mellé Dénest és együtt rántottuk meg a beragadt ajtót.

Lassan megmozdult, egy kis tér keletkezett Dávid válla mellet, majd a második nekirugaszkodásnak megindult.

Olyan gyorsan húzódott el, hogy nem bírtunk megállni ketten, ezért mi hátra, míg Dávid, a támasztóját elvesztve, oldalra zuhant.

- Végre!- tápászkodott fel a kimentett, fájó oldalát tapogatva.

- Egyébként, minek másztál be oda?- kérdezte röhögve egy hetedikes kis srác.

- Egyébként a rajz cuccomat akartam kiszedni!- vágott vissza bosszúsan, majd kirántotta azt amit eredetileg akart.

- De minek?- szegeztem neki a kérdést jókedvűen.

- Mert lesz rajzunk?

- Ma? Ma biztos nem! Az szerdán van- röhögött fel mellettem Dénes ismét, majd hatalmas "húú"-zás közepette Dávid elvörösödve visszavágta a szekrénybe a cuccát, és kivágtatott az ajtón.

- Hát halljátok, ez lesz a hét sztorija!- törölgette a szemét Tamás, egy kissé túljátszva a szerepét.

- Az biztos.. Ki az a hülye aki be tud szorulni egy szekrénybe?- tette fel a kérdést Dorka, mire mindenki kapásból rávágta, hogy Dávid.- Költői kérdésnek szántam!- forgatta a szemeit mosolyogva, majd visszafordult a padjához kipakolni a töri cuccát.

Lassan minden "idegen" kiszállingózott a termünkből és visszatért a saját osztályához, mi meg jókedvűen meséltük azoknak a Dávid sztoriját akik az ominózus pillanatban nem tartózkodtak bent.

Aztán besétált a nap "hőse", mire mindenki elkezdett tapsolni. Először mérgesen nézett körbe, majd megvonta a vállát, és elkezdte játszani a hülyét.

 Hajolgatott, "királynősen" integetett, csókokat dobált, meghatódott képet vágott.

- Mi van itt?- jött be a történelem tanár, Szokari Róbert tanár úr, aki a legszigorúbb az egész iskolában.

- Semmi!- slisszolt gyorsan a helyére Dávid, mi meg vigyázzba vágtuk magunkat, úgy hallgattuk a jelentést.

 Egyszer csak az óra közepén Dorka előhalászta a világító telefonját a zsebéből és megnyitotta az üzeneteket.

Miután elolvasta, kapkodva letépett egy darab papírt, és gyorsan elkezdett írni a cetlire, nem is figyelve a tanár magyarázatára.

Mikor Szokari elfordult, hogy felírjon egy évszámot a táblára, hátrafordult és elém tolta a papírdarabot.

Elolvastam, és csak megvontam a vállamat, mire a lány szomorúan fordult vissza, én meg zsebre vágtam a papírdarabot.