Szerelem a levegőben 55. fejezet

Bocsánat, hogy rövid lett, és hogy ilyen későn hoztam :) És unalmas is lett.. De nem nagy szám, de kiderül hogy mi volt a cetlin :D

55. fejezet

/Lilla/

- Végre!- sóhajtottam fel, amikor a mentősök lepakoltak a kanapénkra, és boldogan néztem körbe. Hazajöhettem a kórházból, és újra a saját környezetemben lehettem. 

- Köszönjük a segítséget!- köszönt el anya mosolyogva a két fiatal mentőfiútól, és becsukta az ajtót.

- Figyelj... Szerinted én ezzel- csaptam a járógipszemre, mivel ennek még december végéig a lábamon kell maradnia- itt maradok a kanapén, vagy felmegyek a szobámba? Mit tegyek?- kérdeztem vigyorogva anyától, aki egy perce felemelte a fejét a telefonjából.

- Hát... Nem tudom... Fel akarsz menni?- szegezte nekem a kérdést.

- Hát persze hogy!

- Na, akkor gyere segítek!- fogta meg a karomat szorosan, majd felhúzott a lábamra. Egy kicsit még dülöngéltem, eléggé ingatagon álltam a gipszben.

- Indulhatunk!- adtam meg a vezényszót, miután egyenesen álltam a lábaimon, és megtettük az első lépést. Lassan elbicegtünk a lépcsőig, majd jött a bonyodalom.

-Nem emlékeztem rá, hogy a lépcsőnk ilyen magas lenne- jegyeztem meg anyának, miközben alulról felfele pislogtunk az emeletre.- De ha már eddig eljutottunk... Akkor hajrá.

Lassan, fokról fokra indultunk el. Már valahol a közepén járhattunk, amikor ránéztem anyára, és elfogott a nevetés.

- Mi az?- kérdezte csodálkozva, miután megragadtam a korlátot, hogy le ne essek, és csak tovább nevettem.

- Nem láttad az arcodat!- kuncogtam, majd újra eszembe jutott a koncentráló arckifejezése, és még hangosabban kezdtem el nevetni.

- De bolond vagy!- kacagott fel ő is.

- Jaj, nem kapok levegőt!- törölgettem a szememet jókedvűen, miután végre befejeztük a nevetgélést, és újra elindultunk.

Mikor  felértünk a szobámba boldogan huppantam le az ágyamra.

- Örülök hogy itthon vagyok!- mondtam, miközben anya is leült mellém.

- Én is. Túl unalmas volt ketten lenni Laurával- mosolygott rám, én meg nyomtam egy puszit az arcára.- Na! Akkor én visszamegyek főzni. Mit szólsz a rántott húshoz?- tápászkodott fel mellőlem, nekem pedig felcsillantak a szemeim.

- Úristen, csinálj azt! Már úgy vágyok rá a kórházi kaja után!- kiabáltam utána, mivel közben már kilépett a szobámból. 

Miután eltűnt a lépcsőn, magamhoz rángattam a laptopomat, és bekapcsoltam.
Unottan néztem fel Facebookra, majd válaszoltam egy, két, az állapotomról érdeklődő, üzenetre. Miután lerendeztem ezeket a dolgokat, elkezdtem átnézni az osztálytársaim profiljait.
Épp Grétáéra kattintottam, amikor elgondolkoztam, hogy ugyan miért tettem. Már ráakartam nyomni a kis nyilacskával, amivel visszaugrok amikor betöltött az oldal, és szembetaláltam egy képpel magamat.
Összeráncolt szemöldökkel néztem, majd ráklikkeltem, hogy kinagyobbítsam.
" Chris-sel, az új osztálytársunkkal", állt a kép alatt. Csodálkozva kattintottam a megjelölt személy nevére, mire kidobta az adatlapját.
Ostoba ember módjára nem volt levédve a profilja, így szabadon kutakodhattam.
Kiderült, hogy Amerikában élt, azon belül New York-ban, látszatra gazdagok, sok barát, és a legtöbb, a már Angliából is ismert, SWAG stílust képviselte, pont úgy mint Chris.
Mivel annyira nem érdekelt, kiléptem a Facebookból, majd nagy nehezen feltápászkodtam miután meghallottam a gyomrom korgását.
Kitámolyogtam a lépcső tetejére, és lemeredtem az aljára.
Nagy levegőt vettem, megragadtam a korlátot és megtettem az első lépést. Erősen tartottam magamat közel a korláthoz, és léptem még egyet. Szép lassan lebicegtem a lépcsőn, majd elszenvedtem magamat a konyháig.
-Szia anya!- ijesztettem meg, mire összerezzenve megfordult.
- Jesszus, mit csinálsz te itt? Miért jöttél le?
- Éhes voltam- vontam meg a vállamat, és lehuppantam egy székre az asztal mellet, majd elkezdem rágcsálni egy szál, már kisütött, sültkrumplit. Anya csak a fejét csóválva fordult vissza a sülű húshoz, én meg unatkozva kaptam fel anya telefonját az asztalról.
Össze vissza nyomogattam, majd egyszer véletlenül beléptem az elküldött üzenetekbe. Rögtön kiakartam lépni, de egy neven megakadt a tekintetem.
Dorina
Lilla ma jött haza, örülnék ha átjönnél és beszélgetnél vele. És azt is el kéne mondanunk.
- Anya, mi ez?- néztem fel döbbenten a mobilból, majd a kérdőn felém forduló szülőm elé toltam a képernyőt.
Legnagyobb meglepetésemre elvörösödött és dadogni kezdett egy kicsit, végül felsóhajtott és leült mellém.
- Kicsim, valamit el kell mondanom!- fogta meg a kezemet, nekem pedig ezer gondolat futott végig az agyamon, de nem tudtam megszólalni.